Lapozás vissza

Negyedik....

San Francisco, öböl, redwood, bor és szőlő, mi mennyi(be kerül)

San Francisco és környéke centrális helyet foglalt el utunk során, mint ahogy ez szép lassan bizonyára már ki is derült. Itt rögtön egy légi felvétel a városról az óceán felől D-K felé nézve.
A háttérben látható víz a San Franciscói öböl, annak is a déli része.
Az öböl északi végéhez közel, Napa városkában volt az unokatestvéreméknél a "főhadiszállásunk", innen mentünk a nagyobb utakra és ide tértünk mindig vissza pár napra a következő utazás előtt.
Így aztán San Franciscót is, a környéket is nem egyetlen koncentrált kiránduláson, hanem ismétlődő rövid látogatások során fedeztük fel. Ez jó, hatékony módszer, szívem szerint minden helyet, amelyik tetszik, több menetben ismernék meg.
Legelső megérkezésünkkor rögtön a reptérről Napa-ba menet átautóztunk az esti városon és a Golden Gate hídon, majd másik alkalommal autóval jöttünk be Napa-ból, egyszer pedig menetrendszerű gyorsmotorossal Vallejoból (városka Napa közelében, az öböl északi végénél). Ez egy katamarán-testű, vízturbina-hajtású jószág, egy óra alatt bependerített Vallejoból San Francisco közepébe. Csodálatos volt, mert végighajóztuk az északi öblöt, átmentünk a Richmond-i gyönyörü girbe-gurba híd alatt (de nem is dől össze, ha földrengés van! ld. kép), az út így még rövidebb is volt, mint autóval, nem volt a városban parkolási gond. Ilyen híd, amelyik az öblön keresztül visz, három is van, mindegyik ilyen 10km körüli hosszú, nagyon szép példányok. A Richmond-i a legészakabbi, a középső San Francisco down-townját közvetlenül köti össze az öböl túloldalán fekvő Oakland várossal (a fenti széles légi látképen ez a híd látszik baloldalt fent a háttérben.)

A városban gyalog sétáltunk, ez adja a legtöbbet az idegen városból. A légi felvételen látható a város központja, mely az öblöt délnyugati oldalról határoló félsziget csücskén van. Szokás szerint felhőkarcolós down-town képezi a magot (melyet egyébkén századunk második felében építettek ki ilyen puccosra), melyet itt kivételesen nem rögtön a keretváros vesz körül, hanem az emeletes házakból is álló 'sűrűbb' város, amitől San Francisco annyira kedves az európai szemnek.
Ezek közül a régebbiek a múlt század közepén épültek viktoriánus stílusban. Az itt megmutatott profi fénykép (levlap) jól mutatja a kedves viktoriánus házakat háttérben a downtown-nal. A város kedveltsége a turisták körében teljesen egyértelmű, ennyi idegent Párizsban láttam egy tömegben. Mi is növeltük a turistaforgalmat.
A város fekvése a félszigeten is nagyban hozzájárul annak szépségéhez. A félsziget rettenetesen dimbes-dombos, a meredeken fel-le hullámzó utcák valahol biztosan nekiszaladnak a tengernek. Egy-egy dombtetőn állva nagyszerű kilátás nyílik az utca végén egy darab kikötővel, az öböl valamelyik része néhány hajóval, valamelyik nagy híd egy darabjával, vagy éppen valamelyik szigettel az öbölben.
Persze a város kijjebb minden határon túl szétterülő kertvárossá válik, ez itt sem hiányozhat, de a városközpont a dimbdombsága miatt a szemet nem engedi szabadjára, mindig csak egy emberi léptékű kört lehet látni a következő dombig.
A város kedves része a két nagy híd, az Észak felé az öböl bejáratát átívelő Golden Gate híd, és az öblöt Keletnek átszelő SF-Oakland Bay Bridge (a középső a korábban említett három közül) között terül el. A parton kikötők sorakoznak, számozással különböztetik meg őket. A magasabb számúak a félsziget északi csücske felé voltak a halászkikötők (Fisherman's Wharf), melyek idők során egészen természetes módon fejlődtek, váltak turistacsapdává. A folyamatot jól el tudom képzelni: a prosperáló halászat, a nem kevésbé jövedelmező aranymosás és aranyásás, az ezekhez tartozó kereskedelem és a mindezekkel kapcsolatos kocsmaforgalom egymást és az idegenforgalmat egyre jobban erősítették, végül az idegenforgalom olyan meghatározó üzletággá nőtte ki magát, hogy ma már az összes többi tényező ezt szolgálja. A halászkikötőkből kirándulóhajók indulnak az öbölbe, a szigetekre, halászat maradt annyira, hogy a kikötő a szükséges mértékig piszkos és halszagú maradjon, ill. hogy a nagyszámú vendéglőt (most már nem illik kocsmának titulálni) el tudja látni tengeri herkentyűvel. Az amerikaiak állatbarátsága is jó szolgálatot tett: az egyik kishajó-kikötőbe fókák költöztek be, mert a környéken olyan szardíniarajok vonulnak az óceánban, amelyek a fókáknak táplálékul szolgálnak. Az állatokat nem volt szabad elzavarni, a kishajó-kikötőt átköltöztették máshova, itt meg úgy elszaporodtak a fókák, hogy az most már külön látványossága a helynek: a Pier 39-en külön emelvényt állítottak fel a nézőközönségnek, hogy egyszerre minél többen láthassák az állatokat. Itt nem éreztem a helyzetet fonáknak, mint a Rocky Mountains NP szarvasbőgés-bámulásánál, mert itt egyrészt nem tud annyi turista lenni, hogy az állatok ne legyenek legalább tízszer annyian, másrészt annyira jól érzik magukat a számukra mesterséges (emberi) környezetben, játszanak, bohóckodnak, döglenek a napon, hogy a szitu teljesen racionális és kedves volt.
Persze ugyanígy racionális, hogy a Pier 39 kiépült olyan turistacsalogatónak amihez foghatót keveset láttam. Mindent árusítanak, amit el lehet képzelni, de volt egy gyümölcsüzlet, ahol annyi féle gyümölcsöt árultak, hogy én nem találtam olyat, ami hiányzott volna. Eszméletlen alapterületen láda láda mellett, minden gyümölcs nagy, egészséges, gusztusos. És persze aztán a féleségek eperből, szőlőből, barackokból. Ja , az árak, hát az is jó magas, 3-4 dollár egy font. (A vallejoi piacon egy dollár volt egy font magnélküli szőlő!).
Az öbölben több sziget van, a leghíresebb az Alcatraz, amelyen zord épület bizonyítja a sziget börtön-funkcióját. Pár évvel ezelőtt ezt is utolérte a turizmus minden korláton túl való fejlődése, a börtönt máshová telepítették, ide pedig betelepült a turizmus. Rendszeresen indulnak ide a kirándulóhajók a Fisherman's Wharf-ról.Hasonló a helyzet egy másik szigettel, a Treasure Island-del, amelyik korábban a haditengerészet birtokában volt. Az utóbbi időben az egész amerikai hadsereget visszafejlesztik (a légierő kivételével), így ez a katonai birtok is polgáriasul. Ez a sziget egyébként rendkívül jól megközelíthető, mert keresztül megy rajta a SF-Oakland Bay Bridge és lejárója is van, így valóban kedvező a fekvése. Az utolsó Amerikában töltött napunkon lehetőségünk adódott a SF öbölben vitorlázni. Príma szelünk volt és végighajóztunk a szigetek között egészen a városig, elvitorláztunk a Fisherman's Wharf előtt, kintről is megnéztük a fókákat.
A város 'kedves' részében több közismert turistalátványosság található, ilyen a cable car, a Telegraph hill a kilátótoronnyal, a kínai városrész, a meredek szerpentines Lombard street, amelynek minden amerikai filmben szerepelnie kell, amelyben autós üldözés is folyik (és melyik filmben nincs ilyen...), a Ghirardelli csokoládégyár (hűlt helye), ahol most előkelő üzletek és vendéglők működnek, míg a dicső múltra egy néhány felállított régi csokoládégyártó gép emlékeztet, de a modern St. Mary katedrális is, mely pont olyan, mint Tokyoban a Kenzo Tange építette katolikus templom. A fénykép a belváros tőszomszédságában elterülő Chinatown-t mutatja.
A cable car-ról azért érdemes pár műszaki szót szólni. A kocsit egy földalatti csatornában görgőkön futó acélkötél húzza, a több km hosszú pálya több független kötélkörből van összerakva, így válik a feladat egyáltalán megoldhatóvá. De a többszöri meredek emelkedők és lejtők, valamint a több helyen is előforduló 90°-os fordulók miatt így is bámulatos a műszaki teljesítmény. Külön múzeum mutatja be a cable car történetét és műszaki megoldásait, ez is a látványosságok közé tartozik. Az üzem 100%-os kihasználásáról a turisták gondoskodnak, a végállomáson a felszállásra mindig hosszú kígyózó sor várakozik.

San Franciscóban is van sok hontalan, bár nem minden, az utcán alvó polgár az, jelentős számú turista is így 'száll meg'. A hontalanok azonban sokkal kevésbé terhesek, mint nálunk, nem koldulnak, nem szólítanak lépten-nyomon le. Egész utunk alatt senki nem állított meg vagy szólított le koldulási szándékkal, pedig néhány esetben jó célpont lehettünk volna, pl. a parkban ülve a padon a tízórainkat fogyasztva. A 'ki mindenki ül vagy fekszik a földön' kérdés is másképpen vetődik itt fel, mint Európában. Mert itt - a hontalanoktól most eltekintve - nemcsak a turista helyezi magát minden gátlás nélkül kényelembe a földön, de a kimondottan jólöltözött hivatalnok is, ha munka után van meg egy fél órája pl. a kishajó indulásáig, és el szeretné nyugiban olvasni az újságot. Ilyen kategóriában egy harmincas, kosztümös, kifogástalanul öltözött és kikészített fekete aktatáskás csinos szőke hölgy okozta számomra a legnagyobb megdöbbenést, aki, miután megvette az újságot a standon, leült a földre és elolvasta azt.
A város környezetéről is célszerű pár szót szólni.

Az óceán partja mentén Északra a várostól, a Golden Gate túlsó oldalán van egy park, a Muir Woods csupa redwood fenyővel. Ez a fenyőfajta nagyon soká, esetenként ezer évnél is tovább él. A park bejáratánál van egy kiállított metszet, melyen a legrégebbi bejelölt dátum 915 volt. A még öregebb fáknak sajnos a közepe már odvas, így pontos évgyűrű-leszámlálásra nincs mód, csak becsülni lehet. Ez az ezeréves metszet másfél méter átmérőjű lehet, de a Golden Gate híd északi végénél egy kb. 2,5 m-es metszet van kirakva, de ennek már lyukas a közepe. Már csak fénykép örökíti meg azt a fát egy másik NP-ban California északi részén, melyen akkora odú van az alján, melyen egy autó is átfér. Az odvasodás alul kezdődik és kifelé az odú kinyílik, néha több irányban is. Így gyakori az olyan fa, amelyen át lehet sétálni. Ezek az odvak egyébként a fabelső rohadásából adódnak, és az indiánoktól tanult módszer szerint az elkezdődött rohadás megállítására, vagy lelassítására tüzet gyújtanak az odúban és kiégetik azt. Meglepő volt először a sok kiégett odújú fát látni az erdőben, csak később tudtuk meg, hogy ez a tervszerű erdőgazdálkodás része. Ugyanennek a jegyében viszont akarattal minden kidőlt fát otthagynak, maximum, hogy ha az útra dőlt rá, akkor az út szélességének megfelelő darabot kivágják belőle. Így több helyen is találkozik az ember a fák metszetével. Fantasztikus változatossága van az évgyűrűk sűrűsödésének, az azévi időjárást, csapadékmennyiséget, sőt, az átlagnál nagyobb légköri szennyezést is jól mutatja a gyűrűk vastagsága és színe.

Az öböltől északra elterülő táj dimbdombos, a dombok között három É-D irányú termékeny völgy fekszik. Ezek egyike a Napa folyó völgye, melyben a századfordulón olasz és magyar bevándorlók elkezdtek szőlőt telepíteni és ezzel az addig tipikusan sörivó fogyasztóközönség ízlését folyamatosan borivásra megdolgozni. A manőver sikeres volt, nem csoda, hiszen a klíma - megfelelő öntözés mellett - a legkiválóbb szőlők gazdaságos termesztésének is kedvez. Így aztán rövidesen a völgy minden vízszintes felületén szőlőt telepítettek és a völgyben vagy kéttucat korszerű borászati nagyüzem jött létre. A szőlőtöveket a legkorszerűbb technológia szerinti keskenysoros gépi megmunkálásnak megfelelően ültetik, minden soron vízcső fut végig, melyről minden tőnél saját kis csöpögtető adagolja a vizet. A technológiát a környéken működő kutatóintézet dolgozza ki speciálisan a helyi viszonyokra.
A konkurens vállalkozások mindent megtesznek a fogyasztóközönség megdolgozásáért. Ezt ez a kép is mutatja, mely nem templomot, hanem a Mondavi olasz eredetű ilyen borüzem bejáratát, központi épületét ábrázolja. A szobrok a bejárat előtt a tulajdonos mecenaturájának kedves eredménye. A bejárattól balra látható kereszt valójában egy kiterjesztett karú szent Ferenc szobor. Az üzemben szervezett látogatások vannak előzetes bejelentkezéssel (hogy ne legyen túl nagy tömeg egyszerre), nagyon szakszerű vezetéssel és a végén borkóstolóval. Az ismertetőből az is kiderül, hogy a Napa-völgy nem elhanyagolható részét adja az Egyesült Államok minőségi bortermelésének.

Végezetül: mennyi az ennyi?

Sok. De ha az ember nem figyel nagyon oda, akkor még több is lehet. Ezért néhány szempontot, tapasztalatot leírnék az útiterv kialakításához a gazdaságosság szem előtt tartásával. Általánosságban igaz, hogy minden, amit az ember idejekorán megtervezett, az sokkal olcsóbban kivitelezhető, mint az utolsó pillanatban való elhatározások. Magamról is tudom, ez nagyon nehéz, de érdemes gyakorolni, mert egy kétszeres szorzó (vagy akár még több) is lehet az ára.
Az alábbi fejtegetéseknél szeretnék konkrét és informatív lenni, ezért azon túl, hogy mire célszerű odafigyelni, nagyon sok ár-adatot is írok. Az árak azonban színvonal /minőségfüggők, és magában hordozzák a tévedés, a rossz mintavétel veszélyét. Nem szeretnék senkit félreinformálni, ezért legalább a színvonalat pontosítanám, a tévedésekért csak elnézést tudok kérni.
Tehát a megcélzott színvonal: a szoros körülmények között, takarékosan élő amerikai polgár igényei és lehetősége, amikor éves jól megérdemelt nyaralására megy a családjával. Ennek a pontosítása azért nagyon lényeges, mert nagyon sok mindent valószínűleg az itt leírtaknál lényegesen olcsóbban is megoldható az igények, a színvonal jelentős csökkentése mellett. Szélsőséges példa: lehet hátizsákkal közlekedni és az út szélén aludni hálózsákban, autóstoppal közlekedni, stb. Vannak, akik így csinálják, nem nagyon sokan, főleg diákok. (És lehet margarinos kenyéren is élni, vasár- és ünnepnapokon kis mustárral rajta. Aki ezt a megalázó helyzetet mint keleteurópai turista még nem élte meg, vagy nem került hozzá közel már itt, Nyugateurópában az elmúlt évtizedekben, az kimondottan szerencsésnek mondható.) Ez az utazási forma azonban jelentős többlet-időráfordítással jár a kényelmetlenségekről nem is beszélve, amit egy diák könnyebben elvisel. Mi azonban az alkalom ritkasága, nehezen megismételhetősége miatt, a minél több látnivaló megnézése érdekében megengedtük magunknak a takarékos amerikai színvonalát, így a leírt ár-nagyságrendek ennek a színvonalnak a minimumát jelzik. Felfelé nincs határ.

Repülőút: nagyon idejekorán kell figyelni a különböző légitársaságok akciós ajánlatait, mi már márciusban lekötöttük a jegyet (ehhez el kellett határozni az útvonalat pontos időpontokkal, megszakítási helyekkel, stb.). Így az oda-vissza út egy főre 80.000 Ft volt. Nyáron már 100 alatt nem tudtuk volna megoldani.

Szállás: Ha nem sikerül ismerősöknél lakni, akkor időben kell keresni és lefoglalni kedvező árú szállást. Vannak az egész kontinensre kiterjedő motelhálózatok (ilyen pl. a Motel 6), melyeknek saját katalógusuk van. A Motel 6 nagyon jó árú, de nincs mindenhol. Az Amerikai Autóklub (AAA) által kiadott könyvecskékben is van szállásjegyzék, nagyon jól használható. A kiszemelt motelt időben (legalább egy héttel előbb) fel kell hívni, és a kívánt foglalást a hitelkártya paramétereinek bemondásával lefoglalni. A foglalás általában egy nappal korábban még költségvonzat nélkül lemondható. Foglaláskor célszerű megkérdezni ezt a visszamondási utolsó időpontot, valamint a foglalási számot, mert az az egyértelmű hivatkozási kulcs lemondáskor is, a szoba elfoglalásakor is. A motelszobákban tipikusan két duplaágy van, négy személyre alig (mondjuk $5-tel) kerül többe, mint kettőre. Irányár: $35-50 között két főre. Ez persze a lehetőségek skáláján legalul van, felső határ a csillagos ég. Ez a telefonos foglalás nekünk kb. 20 alkalomból 19-ben zökkenőmentesen funkcionált, egy esetben pedig a motel valamit elkevert, de minden következményét magára vállalta és szoba így is volt. Nagyon sok a motel, de a kedvezőbb árúaknál egyáltalán nem biztos, hogy az utolsó pillanatban érkezve helyet lehet kapni. És bizony az ember gyakran érkezik eléggé későn este.

Térkép és egyéb információ: Minden térkép és könyv nagyon drága. A célszerű megoldás: kell találni olyan ismerőst Amerikában, aki tagja az Autóklubnak (AAA). Ezen a vonalon ugyanis ingyen lehet megkapni egyrészt azt a már említett könyvecskét, mely államonként (kisebb államok esetén kettő is lehet egy könyvben) összefoglalja a látnivalókat és az AAA színvonalát megütő szálláslehetőségeket, másrészt térképeket. Első lépésben nyilván a meglátogatandó állam térképére van szükség. Ezek az AAA térképek sajnos nem olyanok, mint a Freytag&Berndt térképei, hanem meglehetősen vázlatosak, üresek. Csak a fontosabb utak és települések vannak rajta, plusz a távolságok. Semmi utalás sem a domborzatra, sem az esetleges objektumokra. Ezen első pillanatban felkaptam a vizet, aztán rájöttem, hogy bennem van a hiba, nem ismertem fel időben az informálódás helyes rendjét. Az állam térképe nem való egyébre, mint a globális tájékozódásra, és minden további finomításhoz részletes térképek állnak rendelkezésre, csak kérni kell őket. A strukturálást mindenkor a helyi viszonyok, a célszerűség határozzák meg. Így a részletezés lehet esetenként megyénként (county), tájegységenként, nemzeti parkonként, továbbá még alacsonyabb szinten városonként.
Itt említem meg a különböző látnivalókkal kapcsolatos költségeket is. A személyenkénti belépődíjak $5 és $15 között ingadoznak. A legolcsóbbak az állami múzeumok, esetenként még $5 alatti árakkal (pl. Chicago Art Museum), a felső szélen a menőbb magángyűjtemények, speciális látnivalók vannak (pl. Butchart's Garden). Fontos tudni, hogy melyik múzeumban mit lát az ember, bizony, velünk előfordult, hogy egy tervezett múzeumlátogatást hirtelen más nézéssel cseréltünk fel a belépő ára miatt.
Nagyon drágák de nagyon kívánatosak a látványos helyekről készült színes fényképes füzetek, könyvek, ill. videokazetták. Vigyázat: PAL rendszerűt kell venni! Az ilyenen nagy pirosbetűs felirat hirdeti, hogy a helybeliek azt éppen úgy nem tudják lejátszani, mint mi az ő NTSC-rendszerű szalagjaikat. Amin nincs ilyen külön figyelmeztető felirat, az minden NTSC rendszerű.
Ezek nem olcsók, $20-30-ba kerülnek. Célszerű megnézni, hogy hány percnyi felvétel van rajta és mi a tartalma. Van eset, hogy nem érdemes megvenni, mert magam is megcsinálom körülbelül ezt a felvételt, de sok másik esetben olyan felvételek vannak, amit csak nagy utánajárással, sok munkával és idő árán lehetne elkészíteni. Az idő volt nálam a legtöbb esetben a legnyomósabb tényező. De pl. a Mt. St. Helens 1980. évi felrobbanásáról készült felvétel nem is helyettesíthető. Nem kis összeget adtam ki ilyen célra, de semmit nem bántam meg belőle.
Színház, opera, hangverseny még nyugateurópai fogalmakkal mérve is nagyon drága, de ráadásul nem is lehet kapni: a jegyeket hónapokkal az előadás előtt már kiárusítják, 'last minute' nézőnek semmi esélye.

Étkezés, élelmiszer: A vendéglő/élelmiszerüzlet árhányados a szokásos, így a rendszeres vendéglőbejárás nem egészen nyerő. Viszonylag kedvező árú vendéglő nagyon sok van, tekintve, hogy itt mindenki valamilyen náció gyermeke, a vendéglők is mexikóiak, thaiföldiek, burmaiak, kínaiak, japánok, esetleg franciák, olaszok, stb. Minden van, itt is fontos az információ, hogy mi hol van és mennyibe kerül. Egy étkezést fejenként $10-nél olcsóbban csak önkiszolgálóban lehet megúszni. A kis, hangulatos vendéglőkkel is vigyázni kell, mert tudnak drágábbak is lenni.
Az üzletben való élelmiszervásárlásnál ugyanazt a rácsodálkozást éltem meg újra, mint annakidején az első nyugati utakon. Egy Billa vagy Spar vidéki szatócsüzlet az amerikai szupermarket-hálózatokhoz (pl. Safeway) képest. A bőség, az óriási alapterület, az áruválaszték mellbevágó és azon túl, hogy egy-egy ilyen bevásárlás komoly turistateljesítmény, azért nagyon kellemes ezeken a helyeken vásárolni, mert akkora a kínálat, hogy meg lehet találni mindig a megfelelő árú és minőségű terméket. A kiszolgálás előzékeny, udvarias, kimondottan figyelmes. Az óriási önkiszolgáló polcokon felül feltűnően sok kézi kiszolgálású pult is van bőséges személyzettel. Az árak persze az amerikai viszonyok között nevezhetők viszonylag kedvezőnek, a mindenkori dollárárfolyam figyelembevételével a mi árainknak a 2-5-szöröse. Persze, ha meggondoljuk, hogy a nagy alapterület, a sok kiszolgáló és nem utolsósorban az árumennyiségben rejlő óriási lekötött tőke árát is meg kell fizetni, akkor sokminden érthetővé válik.

Autóbérlés: Nagyon kedvező árakat olvas az ember a szórólapokon, a valóság azonban sokszor más. Itt kell elmondjam azt az általános a rossz tapasztalatot, hogy ismételten előfordult, hogy az ajánlkozás stádiumában egy minimális szolgáltatás árát közlik, plusz az igénybe vehető többletszolgáltatást, de harapófogóval sem lehet kihúzni az igazi, végső árat. Többször volt, hogy rákérdeztem: ennyi fog állni a számlán, ill. ennyivel terhelik meg a kártyámat? Igen. A végösszeg aztán kivétel nélkül 10-20%-al több volt részben egyéb és részben különböző okok miatt. Ez tényleg annyira ismétlődő volt, mintha szégyellnék a végösszeget, holott ezt mint kereskedői fogást biztosan az iskolában tanítják. Nagyon haragudtam érte.
Az autóbérlésnél különösen kell vigyázni pár dologra. A prospektus szerinti napidíj lehet, hogy csak $20, de erre még nagyon sok minden rájön. Súlyos többlet, ha más helyen adja le az ember a kocsit, mint ahol felvette. Külön $50 felárat kértek, mert a repülőtéren vettem át a kocsit. Külön napi $10 volt a biztosítás okozott kárra, további ugyanennyi a bérelt kocsi kárára. Ezen felül km-díjat is számíthatnak.
Aztán még egy effektus, amire minden üzletkötésnél oda kell figyelni. A szolgáltató alkalmazottja lehet fekete, kínai, mexikói, beszélhet valami egészen ocsmány, érthetetlen angolt, akkor is én vagyok a külföldi, akivel szemben megengedi magának, hogy ne értse, vagy ne azt értse, amit mondok. Ezért is eléggé morcos voltam, tekintve, hogy szinte mindenütt előfordult, ahol egyáltalán pénzt lehetett belőlem kicsiklandozni. Így aztán pl. semmiképpen sem sikerült a legkisebb kategóriájú autót kapni, mondhattam akármit.
Én sajnos ezekbe a csapdákba mind beleestem, így nekünk a kocsi végül a benzinköltségen felül több, mint napi $80-ba került. Ha pontosabban informálódom, talán a feléből megúszom, de hangsúlyozom, hogy a pontos információ megszerzése nem könnyű, komoly ellenérdekeltség van a szolgáltatónál.
A kocsibérléshez kártya kell és jogosítvány, a kettőnek azonos névre kell szólnia. A magyar normál fényképes jogosítványt simán elfogadták.

repülés kontinensen belül: nagyon is reális alternatívája lehet akár a bérelt kocsinak, akár vonat/autóbuszközlekedésnek. Itt is nagyon fontos az alapos informálódás az összes reálisan szóba kerülő alternatív járat összevetésével. Nekünk pl. Napa városból indulva útban mindegy volt, hogy Las Vegasba Sacramentoból vagy San Franciscóból repülünk. A két járat ára között majdnem kettes szorzó volt.

Vásárlás, pénz, kártya: Nem kell, hogy az embernél készpénz legyen. Szinte minden fizethető hitelkártyáról (nekem magyar VISA van, hogy más kártyát hogyan fogadnak el, azt nem tudom, utazás előtt célszerű a bankban megérdeklődni). Az a kevés, ahol nem (posta, újságos, villamosjegy, parkolójegy-automata, egyes helyeken a múzeumi belépő), ott zömében elfogadnak American Express Traveller's dollárcsekket. Ezt amerikában névértéken elfogadják készpénznek, tehát semmi beváltási illeték, visszaadnak belőle készpénzt, ha nagyobb a címlet, mint a fizetendő összeg. Nem is vittünk több készpénzt itthonról, mint $100 összesen, de nem használtuk mind el.
Az iparcikkek valamivel olcsóbbak mint Európában, különösen a műszaki cikkek, ruházat, cipő.

A költségek, költségcsoportok aránya, súlya az utazás jellegétől és megannyi egyéni, stílusbeli tényezőtől függ, és természetesen nagyon múlik azon, hogy az embert kinti ismerősei milyen szintig vendégelik meg. Miután azonban az utunk fele idejében saját költségre utaztunk, vagy legalábbis részarányosan viseltük a költségek ránk jutó részét, mégis van értelme hogy leírjak néhány arányszámot, melyeket a költségcsoportok utólagos kiértékelése mutatott:
- útiköltség (csak ott, a repülőút oda-vissza ebben nincs bent): 50~60%
- szállás: ~20%
- étkezés: 10~15%
- belépők: 10~15%
A könyvek, videók és egyéb ajándékok mennyisége annyira szubjektív, hogy ezeket itt figyelmen kívül hagytam.

Nem lenne méltányos e csúf, földhözragadt, anyagias gondolatokkal befejezni ezt a kis fogalmazványt, ezért végezetül megfogalmazom szavakkal is a választ az elején leírt kétségeinkre (bár az egész leírás ezt kell, hogy sugallja).
Igen, nagyon jó volt elmenni Amerikába, mert megismertem valamit, ami érdemben új volt számomra, mert a korábbi ismereteim - mint kiderült - nem a lényegre vonatkoztak. És a kérdésre, hogy megyek-e megint, ismét csak igen a válasz azzal, hogy még több felkészülésre lesz szükség, hogy az időt és a lehetőségeket még hatékonyabban használjam ki.

Lapozás vissza