A Tarn Moissac-nál folyik bele a Garonne-ba, itt már eléggé lapos a táj. A kemping a Tarn mellett, annak egy kedves szigetén fekszik, különösen kellemes hely.
Moissac az apátságáról híres, a templom, és különösen a hozzá csatlakozó kolostor a kerengőjével a késő román - korai gót építészet egészen különleges, gyönyörű példája.
A templom belülről, majd kívülről: (albumlap)

A kolostor a nagyszerű kerengőjével (albumlap).

Moissacból egy nehezen sikerült késői ebéd után továbbgurultunk Albi felé. Az Aveyron kedves völgyében indultunk keletnek, de hamarosan kijöttünk a völgyből, fel a dombokra, hogy átvágjuk a kanyarulatok egy részét, és gyorsabban, hátulról jussunk Bruniquel várába, amely az Aveyront szegélyező egyik magasabb dombon trónol, lenézve a kanyargós folyóra(albumlap).
Fönt, a faluban parkolva még tovább kellett gyalogolni felfelé, ezen a kedves kaputornyon keresztül. A vár több épületből áll, kicsit elhanyagoltak, omladozó épületrészekkel, de nagyobbrészt funkcionáló helységekkel, ahol mindenféle kiállítások is vannak. Így pl. egy, a közelben feltárt ősember-barlangról készült fényképek, táblák, melyek azért is nagyon jók, mert a barlang még nincs nyitva a nyilvánosságnak.

Bruniquel-ből még késő délután továbbmentünk Cordes-sur-Ciel-ig. A város előtt találtunk egy kempinget, sok fa nem volt benne, de késő délután érkeztünk, másnap reggel úgyis továbbállunk, sebaj. Lecuccoltunk, és még aznap felrobogtunk a városba, első ismerkedésre.
Ez a kis város mintha itt maradt volna sokszáz évvel ezelőttről. A valóság persze kicsit más, a 20.században egy mentő-akció indult, hogy a városkát ne hagyják teljesen szétesni, és ennek a hathatós beavatkozásak a sikerét tudjuk most értékelni, élvezni.